Bátran kérjünk segítséget a költözéshez

Amikor költöznünk kell, akkor általában hajlamosak vagyunk idegeskedni miatta, mert bizony nem könnyű feladat mindent összepakolni, és átszállítani az új lakásba. Hiszen egy kis személyautóval nagyon sokat kell fordulnunk, és bizony a nagyobb bútorok be sem férnek. De szerencsére már nem is kell teljesen egyedül megbirkóznunk ezzel a feladattal, hiszen kérhetünk szakszerű segítséget, hogy könnyebben

TovábbBátran kérjünk segítséget a költözéshez

Az otthonunkra mindig megéri költeni

Az emberek többsége nem szereti a felesleges kiadásokat, mert inkább félretesznek, hogy legyen mihez nyúlni, ha valamilyen váratlan kiadás lenne. De azért az otthonunkra mindig megéri költeni, hiszen ezzel egy sokkal élhetőbb otthonunk lesz, és az értékét is növelik a fejlesztések. És sajnos egyre nagyobb problémát okoz a kemény víz, ezért érdemes hosszútávú és hatékony

TovábbAz otthonunkra mindig megéri költeni

Bővítsük a vállalkozásunk feladatköreit

Egyre többen kezdenek saját vállalkozásba, hogy a kezükbe vegyék az életük irányítását, és azzal foglalkozzanak, amit szeretnek csinálni. Persze sokan félnek belevágni, mert úgy gondolják, hogy hatalmas összegre van szükség az induláshoz. Pedig ez nem igaz, hiszen kicsiben is elkezdhetjük, és szépen lassan ráérünk növekedni és fejlődni. És mivel már nagyon sok gépet és szerszámot

TovábbBővítsük a vállalkozásunk feladatköreit

Nem csak a sportközpontokban mozoghatunk

Manapság egyre többen figyelnek az egészségükre, hogy jobban nézzenek ki, és sokkal kevesebbszer betegedjenek meg. És ehhez oda kell figyelnünk a táplálkozásunkra, és rendszeresen kell sportolnunk, hiszen a mozgás is hozzájárul az immunrendszer megerősödéséhez. Persze sokan annyit dolgoznak, hogy nincs idejük eljárni edzőterembe vagy sportközpontokba, így a mozgás teljesen kimarad az életükből. Pedig otthon is

TovábbNem csak a sportközpontokban mozoghatunk

A biztonsági előírásokat mindig tartsuk be

Az emberek nagyon izgatottan vágnak bele az építkezésbe, mert végre olyan otthonuk lehet, amilyet mindig is szerettek volna. Így elkezdenek terveket készíteni, hogy minden ott legyen, ahol az nekik a legkényelmesebb. De azért azt ne felejtsük el, hogy a biztonsági előírásokat mindig figyelni kell, ezért a terveket inkább bízzuk a szakemberekre. Hiszen ők pontosan tudják,

TovábbA biztonsági előírásokat mindig tartsuk be

Ne költsünk méregdrága garázsajtóra

Sokan alakítanak ki garázst az otthonukban, hogy betudjanak állni az autóval, ezzel is védve az időjárástól. De bizony megdöbbenünk, amikor utána nézünk a különböző garázsajtóknak, mert hatalmas kiadással jár. Persze nem szeretnénk nyitva hagyni a helyiséget, így sokan kénytelenek kifizetni ezt a hatalmas összeget. De ne aggódjunk emiatt, mert már találhatunk sokkal kedvezőbb megoldást, ami

TovábbNe költsünk méregdrága garázsajtóra

Több lehetőségünk van a fejlődésre, mint gondolnánk

Amikor belevágunk egy cégbe vagy egy vállalkozásba, akkor a kezdetekben nem is gondoljuk, hogy ez mennyi feladattal jár. Hiszen ha a piacon szeretnénk maradni, akkor folyamatosan fejlődnünk kell, és tartanunk kell az elvárásokat. De ne gondoljuk azt, hogy ezt egyedül kell megcsinálnunk, mert sok lehetőséget találhatunk a fejlődéshez. Hiszen már sok olyan pályázat van, amikkel

TovábbTöbb lehetőségünk van a fejlődésre, mint gondolnánk

2021-től hatályos KATA szigorítások más adózási formába történő áttérés – 3. rész

A Focus Audit Kft. blogbejegyzésben az adótanácsadás, adószakértés kapcsán nyújt segítséget az érintetteknek. A KATA-val kapcsolatos változások megértése, áfaügyi kezelése nehéz feladat, a sikeres döntéshez a Focus Audit Kft. “2021- től hatályos KATA szigorítások más adózási formába történő áttérés – 3. rész” című cikkéből szemezgettünk. “A 2021-TŐL HATÁLYOS KATA SZIGORÍTÁSOK KÖVETKEZMÉNYEIRŐL, AZ ÁTTÉRÉSI LEHETŐSÉGEKRŐL SZÓLÓ

Tovább2021-től hatályos KATA szigorítások más adózási formába történő áttérés – 3. rész

Tavasszal a lakásunkat is frissítsük fel egy kicsit

Mindenki nagyon várja a tavaszt, mert végre kisüt a nap, és mindent elkezdenek beborítani a virágok, amitől sokkal jobban érezzük magunkat. És bizony tavasszal szeretjük az otthonunkat is egy kicsit alaposabban kitakarítani, hogy bent is érezhessük a tisztaságot és a frissességet. Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor napokat kell takarítással és pakolással töltenünk, hiszen

TovábbTavasszal a lakásunkat is frissítsük fel egy kicsit

Fontos, hogy az építkezés alatt mindenre gondoljunk

Egyre többen építkeznek, mert így valóban egy olyan otthonuk lehet, ami a legjobban kiszolgálja az igényeiket. És sokan foglalkoznak ingatlanok építésével is, hogy mások álmait megvalósítsák, és igazi otthont adjanak a számukra. És manapság a társasházak nagyon közkedveltek, mert minden megvan benne, amire a családoknak szüksége van, de mégsem kerül hatalmas összegekbe a fenntartása. De

TovábbFontos, hogy az építkezés alatt mindenre gondoljunk