Hiedelmek, babonák

Sokan azt vallják, hogy minden embernek előre meg van írva, hogy az élete során milyen csapások és szerencsék fogják írni. A sors meghatározza már a születésünkkor hogy ki lesz a párunk, vagy azt, hogy mikor fogunk meghalni. Minden ember idővonala akkor kezdődik, amikor megszületik, és a vallási szervezetek szerint azt is meg lehet tudni, hogy mi vár rá élete során. Sokak szerint a tenyérben lévő vastagabb vonal is erről árulkodik, megmondja meddig fogunk élni, és hogy mik lesznek a fontosabb történések az életünkben. Azt vallják, hogy a megírt sorson egyikünk sem tud választani, még akkor sem, ha éppen annyira nem is tetszik. Sokan viszont azt mondják, hogy csakis rajtunk múlik, hogy az életünk hogyan alakul, és hogy mennyire vagyunk szerencsések. Ebből adódik a mondás is, mindenki a saját szerencséje kovácsa. Akárhogy is, az, hogy mennyire vagyunk szerencsések, nem tudjuk szabályozni, de hogy mennyire vagyunk boldogok az életben, az csakis rajtunk múlik. Ezért érdemes minden megtenni a gondtalan élet érdekében.